Akció!

Mo Gawdat - Boldogságképlet (Letölthető) MP3

4490 Ft 3592 Ft

„Erős személyes történet, amelybe úgy szövődik bele boldogságkeresésünk gazdag elemzése, hogy rögvest cselekvésre is késztet.”

Sergey Brin, a Google társalapítója

Az üzenet világos: az emberi lényeket boldog életre tervezték. Amikor azonban közbeszól az élet – amint azt többször is megteszi, mindnyájunkkal -, vissza kell állítanunk a gyári beállításainkat, hogy újraindíthassuk természetes boldogság-üzemmódunkat.

A szupertitkos Google X program mérnökeként mindig is lenyűgözte a csalókának tűnő boldogság újraindítása által jelentett kihívás. Analitikus, elemző elméje fogta a boldogságproblémát, és lebontotta kisebb összetevőire, majd tényszerű megközelítést alkalmazva, amellyel mérhetővé és újra előállíthatóvá tette a célt, hozzálátott a feladathoz. Próbára tett minden olyan módszert, amelyről azt mondták, hogy vakon vesse be, megvizsgálta minden “mozgó alkatrész” alkalmasságát, és gondosan utánanézett az összes betáplált adat érvényességének, miközben olyan algoritmusok megalkotásán dolgozott, amely elhozná a kívánt eredményt. Szoftverfejlesztőként azt a célt tűzte maga elé, hogy megtalálja a programot, amely bárki életében újra és újra megbízhtóan alkalmazható, és minden alkalommal elhozza a boldogságot.

A boldogság egészen addig a napig fogalmi problémát jelentett Mo Gawdat számára, amikor hirtelen és váratlanul elveszítetette fiatal fiát, Alit.

Akkor azonban gyakorlati, személyes és mélységesen égető problémává vált. Képes-e az általa kidolgozott algoritmussal visszavezetni magát és családját is a normál, “pihenő boldogság” állapotába egy ilyen tragédia után is, amit szeretett fiuk és fivérük elvesztése okozott?

Próbára tette a rendszert, és az működött. Egy-egy üzleti lehetőség miatti stressz, hosszú várakozás a reptéren a biztonsági átvizsgálás miatt, pocsék kiszolgálás – semmi sem homályosíthatta el a boldogságát.

Férjként, szülőként, fiúként barátként és alkalmazottként elkerülhetetlenül átélte a mindennapi élet és jó és rosszabb pillanatait, mégsem számított, hogy egy adott napja milyen volt: rossz vagy mindkettőből egy kicsi. Azt vette észre, hogy képes magát a hullámvasutazást élvezni.

Boldogságképlet algoritmusát alkalmazva ez neked is menni fog.

Figyelem! Ezen termék vásárlás után a hangoskönyv letölthetővé válik, nem kerül CD szállításra.

Cikkszám: MOTI40 Kategóriák: , ,

Leírás

További információk

Kiadó

Formátum

Műfaj

,

Szerző

Fordította

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Boldogságképlet (Letölthető) MP3” értékelése elsőként

Érdekelhetnek még…