Leírás

A kiadvány – a hanganyag mellett – a szöveg feldolgozását segítő feladatokat, rövid elemzéseket, illetve kiegészítő információkat is tartalmaz, amelyek segítik és egyben változatosabbá teszik az olvasmányokkal való foglalkozást. A mű Balázs Péter előadásában hallható. A kiadvány a XIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Budai Díjat kapott. Petőfi 1844 novemberében vetette papírra a János vitézt; a tágabb datálás alapján okt. 20. és dec. 5. között készült el a mű, Gyulai szerint harminc nap alatt. A hatnapos keletkezéstörténet az anekdoták körébe tartozik, de mégis gyakori hivatkozási alappá vált. Soha könnyebb lovon, biztosabb nekiiramodással költő nem vágtatott az Óperencián túl a tündérmesék, a délibábok birodalmába, az elhitetett lehetetlenségek közé, mint Petőfi, midőn mintegy játszi kedvében néhány nap alatt megírta a János vitézt (Riedl Frigyes); Petőfi ezt a költeményét nagyon fiatalon, huszonegy éves korában írta, nagyon rövid idő, alig egy hét alatt, hat nap és hat éjszaka. Egy csodagyermek műve ez, melyen az egész világ csodálkozhat, mert egy népnek sincs és nem is volt ilyen lírai költője… (Kosztolányi Dezső). Mivel a János vitéznek nem akadt kiadója, Vahot jelentette meg a költeményt 1845 márciusának elején 500 példányban, majd 1846-ban ismét ugyanennyiben. (Petőfi 100 forint honoráriumot kapott munkájáért, amit nyomban el is küldött szüleinek.) Ezen mű bármely irodalomnak díszére válnék – idézte Vahot Vörösmartyt a kiadói előszóban, de a kiadott ezer példány a költő haláláig sem fogyott el. (A János vitéz eredeti fogalmazványának sorsáról nem tud a szakirodalom, mivel pedig Vahot nem őrizte meg a nyomdára szánt tisztázatot, a János vitéznek nem maradt fenn kézirata.) A forráskutatások szerint az alaptörténethez Petőfi ötleteket meríthetett egy kunszentmiklósi bojtár ismert esetéből (aki széteresztette a nyáját), illetve egy ráckevei obsitos történetéből. De a nagyokat mondó katona az irodalom egyik archetípusa is, így Petőfi számára tematikus forrás lehetett a hazai irodalmi előzményekből Gvadányi, Vörösmarty, Garay egy-egy műve is. Berze Nagy János több mesetípust is kimutatott a János vitéz cselekményéből (pl. Erős János, Árgirus, Fehérlófia, Borsszem Jankó típus, virággá változott leány típus, és ezek kombinációi). A mű cselekménymozzanatainak, szereplőtípusainak egész sora már az egyetemes mesekincsből is ismert. Toposzok – sírvirág, varázssíp, Tündérország, az élet tava – mellett ilyen motívumok továbbá pl.: a hős kitett (talált) gyermek, szolgai sorban nevelkedik, a gonosz mostoha elválasztja szerelmesétõl, zsiványokat pusztít el, felhõbe kapaszkodik, griffen utazik, legyõzi az óriáskirályt, kiránt egy elakadt szekeret, elpusztítja a boszorkányokat, átkel a tengeren, legyõzi a kapuõrzõ állatokat, szerelmese életre kel, tündérkirállyá választják. De könnyen megfigyelhetõk Petõfi egyéni – a szokásos mesemotívumoktóI eltérõ változtatásai: nála a zsiványok kincse belsõ konfliktust eredményez; az ország megmentése kollektív cselekedet; a vezér fiánál van a kiszabadítandó lány; a griff nem mesebeli tájakra visz, hanem haza; a második bujdosás céltalanul indul; véletlenül kerül a sötétség országába; a boszorkányokat az óriások pusztítják el; szerelmese támasztja fel az átváltozott lányt stb. A János vitéz esetében nemigen említhetõ magyar mûfaji elõzmény; Horváth János szerint egyedül Gyergyai Árgirusa jöhet szóba, mint verses formájú naiv mese (de semmiképpen sem forrásként). Vörösmarty Tündérvölgyének ismeretét nem sikerült igazolnia a szakirodalomnak. A János vitéz önéletrajzi ihletettségének gyakori felvetésébõl annyit fogadtak el a kutatók, hogy Petõfi katonáskodási hajlama és világlátási igénye gyermekkora óta kimutatható. Iluska alakját sem hagyták élõ személlyel azonosítani, inkább annak a lírai tartalomnak megtestesülését látják benne, mely Petõfi addigi szerelmi tárgyú lírájának mondanivalója.