Egy pókocska és egy macska, nagy hó, sok-sok izgalom, barátság és varázslás kicsiknek és
nagyoknak.
„…Cicamica keserves sírásba kezdett, amit csak Manócska hallott sírásnak, a konyhában Mariska
néni viszont éktelen miákolásnak.
– Ugyan, Cicamica, ne itasd már az egereket! Majd kitalálunk valamit, mire jön a Télapó! –
vigasztalta pajtását egyre nyugtalanabbul, mert nem igazán szeretett az előszobában tartózkodni.
Kevés volt itt a bútor, hamar észrevették, s aztán megint jött a loholás, pucolás, rejtőzködés. Most is
balsejtelme támadt, a konyha felől felerősdött a zaj. Mariska néni gyors léptekkel közeledett.
– Jaj, ez a macska! – sóhajtozott- Elfelejtettem kiengedni… – motyogta, azzal kinyitotta az ajtót és
mivel Cicamica nem mozdult, csak a miákolást hagyta abba a hirtelen hidegtől, ami az ajtón
beáramlott, lábával finoman kisegítette macskáját a hatalmas hóba.
Na, hát ez volt az, amire semmiképpen nem vágyott most Cicamica. Tessék! Most itt didereghet
lábtörlőn, vagy jobb esetben a virágosládában, amíg újra kinyitja valaki az ajtót.
Manócska remegve nézte a történteket. Tudta, Mariska néni őt is pillanatokon belül észre veszi.
Hirtelen gondolt egyet, vett egy mély levegőt és teljes erővel futni kezdett. Csakhogy most nem
fedezékbe, hanem egyenesen Mariska néni elé…”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.