Új ingyenes hangoskönyv jelent meg a MEK kínálatában.
“Jóska azonban nagyon elhallgatott. Még idáig jószerivel meg se nézte ezt a kislányt, de most nagyon megperzselte valami. Nem ment ki a fejéből, ahogy sárga kendőjében, bögyös ingében, kerekdeden, csinosan ott állott a kazal alatt, s kinyitott kis tenyeréből eleresztette a pillangót.”
A hangoskönyv letölthető a MEK oldaláról, illetve az alábbi linkeken:
Moricz_Zsigmond-Pillango_es_valogatott_elbeszelesek.m3u – Lejátszási lista (playlist)
- Moricz_Zsigmond-Pillango_es_valogatott_elbeszelesek_01.mp3 – 01. rész (21:45 min, 10.4 Mbyte)
- Moricz_Zsigmond-Pillango_es_valogatott_elbeszelesek_02.mp3 – 02. rész (23:19 min, 11.2 Mbyte)
- Moricz_Zsigmond-Pillango_es_valogatott_elbeszelesek_03.mp3 – 03. rész (21:34 min, 10.3 Mbyte)
- Moricz_Zsigmond-Pillango_es_valogatott_elbeszelesek_04.mp3 – 04. rész (23:09 min, 11.1 Mbyte)
- Moricz_Zsigmond-Pillango_es_valogatott_elbeszelesek_05.mp3 – 05. rész (22:55 min, 11.0 Mbyte)
- Moricz_Zsigmond-Pillango_es_valogatott_elbeszelesek_06.mp3 – 06. rész (23:06 min, 11.1 Mbyte)
- Moricz_Zsigmond-Pillango_es_valogatott_elbeszelesek_07.mp3 – 07. rész (21:36 min, 10.3 Mbyte)
- Moricz_Zsigmond-Pillango_es_valogatott_elbeszelesek_08.mp3 – 08. rész (23:32 min, 11.3 Mbyte)
- Moricz_Zsigmond-Pillango_es_valogatott_elbeszelesek_09.mp3 – 09. rész (21:27 min, 10.3 Mbyte)
- Moricz_Zsigmond-Pillango_es_valogatott_elbeszelesek_10.mp3 – 10. rész (23:20 min, 11.2 Mbyte)
- Moricz_Zsigmond-Pillango_es_valogatott_elbeszelesek_11.mp3 – 11. rész (21:42 min, 10.4 Mbyte)
- Moricz_Zsigmond-Pillango_es_valogatott_elbeszelesek_12.mp3 – 12. rész (23:08 min, 11.1 Mbyte)
- Moricz_Zsigmond-Pillango_es_valogatott_elbeszelesek_13.mp3 – 13. rész – Barbárok [14:10-] (22:06 min, 10.6 Mbyte)
- Moricz_Zsigmond-Pillango_es_valogatott_elbeszelesek_14.mp3 – A világ végén már szép és jó [16:17-] (22:11 min, 10.6 Mbyte)
- Moricz_Zsigmond-Pillango_es_valogatott_elbeszelesek_15.mp3 – Egyszer jóllakni [11:39-] (21:30 min, 10.3 Mbyte)
- Moricz_Zsigmond-Pillango_es_valogatott_elbeszelesek_16.mp3 – Egyszer jóllakni (23:37 min, 11.3 Mbyte)
Szöveges változat:
https://mek.oszk.hu/04400/04417/
https://mek.oszk.hu/01500/01502/
Részlet a könyvből:
Első fejezet
Egy sárga kis pillangó repült el előttük, hosszú farkú, sárga pillangó. Zsuzsika ledobta a gereblyét, otthagyta a pelyvahányót, és utánaszaladt. Az ő fején is sárga kendő volt, kerekre kötve a kontya vele, hogy a gép pora be ne lepje a haját, s úgy repült most a kicsi, sárga lepke után, mint egy szép kis sárga madár a tágas, végtelenül tágas nagy Alföldön.
– Hun a lyány?
– Zsuzsika, hé!
– Nézd csak, lepke után szalad, itt hagyta a pelyvát.
A tüzes gép zúgott-csattogott, az etető dobja fel-felbúgott, mintha jajgatott volna, ahányszor beletömtek egy-egy kévét, a cséplőgép végén egyre ömlött a szalma, s a kerekei közt gyűlt a pelyva.
Jóska, aki másodmagával szalmagyűrő volt, és petrencékbe rakta a szalmát, amit a három pár rudaslány hordott tovább a szalmakazalra, nem állhatta, hogy a pelyvaszedő lány úgy elcsavarog, hát villáját föltámasztva, utánakajátott:
– Gyere mán, hé.
– Fecskefarkú! – kiáltott vissza boldogan Zsuzsika.
A legény nézte, ahogy a lány a tenyerében tartotta a tarka kis lepkét; két ujjal átfogta a tarkóját, s az csapkodott ujjai közt a szárnyával.
– Mit csinálsz vélle?
A lány nézte a gyönyörű kis valamit. Az ember nem is tudná megmondani, mi az, se nem állat, se nem virág, de szép.
– Elerisztem.
Tenyerére tette, erős kis barna tenyerére, föltartotta a levegőbe, a lepke kicsit libbentett szárnyaival.
– Ne eriszd el – kiáltott rá Jóska.
– Hát.
– Vedd le a fejét.
A lány összemarkolta tenyerét, s ránevetett:
– Akkor nem tud repülni.
– Nem is! ha egyszer megfogsz valamit, az többet ne repüljön ki a kezedből.
A lány kitárta ujjait, s a lepke elszállt.
Utánanéztek még a lepkének, de ahogy ott állottak egymás mellett, zavarban voltak, mind a kettőjüket valami melegség érte, ami különbözött a nap melegétől.
– Gyere mán, mer kajdásznak – mondta a legény.
– Azér van torkuk.
Visszamentek. A lány kapta a gereblyét, s nekiállt, hogy a felgyűlt pelyvát kihúzza a gép alól, a legény pedig a favillával a szalmának esett neki.
Mindenki vidám volt, és izzadt; kiabáltak valahol, daloltak, kurjongattak, a tüdők tele voltak szalmaporral, mely mint gőz vette körül a magasra nőtt kazlak közt dübörgő két nagy gépállatot. Talán ezt a port kellett kiprüszkölni, talán a nyári hőséget, talán a fiatalságot, de senkinek be nem állott a szája.
Jóska azonban nagyon elhallgatott. Még idáig jószerivel meg se nézte ezt a kislányt, de most nagyon megperzselte valami. Nem ment ki a fejéből, ahogy sárga kendőjében, bögyös ingében, kerekdeden, csinosan ott állott a kazal alatt, s kinyitott kis tenyeréből eleresztette a pillangót.
Mikor este a gép megállt, és vége volt a munkának, sorra megmosdottak, külön a férfiak s külön a nők, sikerült módját ejteni, hogy a lányt elővegye.
– Megállj csak, hé.
A lány megállt, mint szellőben a kalász.
– Valamit akarok mondani.
– Valami jót? – kérdezte a lány igen ártatlanul, s a legénynek minden vér a fejébe futott.
– Nem sajnálod? – kérdezte száraz torokkal.
– Mit?
– A pillangót.
– Minek sajnáljam?
– Hát hogy elszállt.
– Maga nem sajnálta vóna?
– Mit?
– Ha leveszem a fejit.
– Azt nem.
– Mér?
– Mer akkor mán nem fájna a szíve.
A lány nevetett.
– Mer nekem fáj – dünnyögte a legény.
– Mi? a szíve?
– Igen.
– Mire fáj?
A legény ki akarta bökkenteni, hogy: “Rád!” De valahogy nem tudta kimondani ezt a szót. Hát annyit nyögintett:
– Csak fáj.
A lány elfutott. Jóska utánanézett, soká nézett, még akkor is, mikor a lány már régen eltűnt a kazal mögött. Akkor megcsóválta a fejét, és elkezdett fésülködni.
Fütyörészni is kezdett, csak úgy unalomból. Tudta, hogy ez a lány arrafelé lakik, ahol ők. De nem tudta, melyik udvarba való, alighanem a kis, fürge, vidám Hitves Pálé.
A hold fölfelé bújt, nem sok híja volt már, hogy tele legyen, nagy, erős világosságot hozott, s elmúlt az alkonyati ég csodálatos tüzes fényessége.
Jóska leült egy kévére, és csak nézett, nézett maga elé. Nem tudta, hova néz, merre néz, csak sokára vette észre, hogy arrafelé, amerre elment a lány.
– No, barátom – szólt neki egyik cimborája -, mámma nagyon jól ment, eccer se állott meg a gép, semmije se tört el.
Jóska hallgatott. Rákönyökölt a térdére, úgy nézett előre.
– Mer nagyon elhasznált gép ez már, barátom, hun itt szakad, hun ott szakad, mindig van valami hibája – folytatta az. – De még ha új vón is, az ilyen huzatos gép semmit se ér, jobb a magánjáró. Ez, barátom, hatvan-hetven mázsát ver naponta, de a magánjáró százat, százhúszat. Hét légkörös gép mellett voltam tavaly, most meg itt kell szenvedni. Nézni se tudom.
Jóska ránézett, mit beszél ez?
– Ócsón vette a gépész úr, ócskavasnak, ű javította meg, de bizony kár vótt, mer csak rozsdás vas marad e mán. Vett most egy teherautót, nem tudom, mi lesz belőle.
Jóska most hirtelen felugrott, s otthagyta a pajtását, nagy léptekkel ment el. A másik nem sokat törődött vele, más oldalára fordult, s a túlsó embernek mondotta:
– Gábris bátyám, maga se adna ezér a gépér egy jó pipát, rossz ennek a tüdeje meg a mája, hallotta, hogy szuszog a szelepe? Ha ilyen lesz az autó is, akkor gratulálok.
Jóska már nem törődött velük, eltűnt a kétes holdfényben, mint az árnyék, a kísértet. Észrevette, hogy Zsuzsika a kútra ment, az után ugrott.
A lány már éppen kiakasztotta a vödröt. De a kút csordakút volt, azt nemigen lehetett meghúzni a káváján kívülről, be kellett volna állani magába a kútba, a deszkára, de ez nem lánynak való. Éppen tűnődött egy kicsit, hogy hiszen most éccaka van, senki se látja, s mindig izgatta őt, hogy esik a vízmerítés, ha az ember benne van a kútban. Csiklandozta a veszély, s már éppen emelte a lábát, hogy átlép az alacsony kútkáván, mikor Jóska odaért.
– Te mit akarsz?
– Vizet húzok.
– Csak nem akarsz beállni?
– Mér ne?
– Önnye, hát én minek vagyok!
S már be is ugrott, s oly szívesen és vidáman. Zsuzsika csak nevetett, ő tudta, mit nevet. Kis madár fütyörészett a pusztai akácon, az is nevetett.
– Kijé vagy te?
– Én?
– Te, te.
– Minek?
– Hát szeretném tudni.
– Minek azt magának tudni?
– Nem a Hitves Pálé?
A leány elfordult s nevetett.
– Na, ugye.
– Hát ha tudja, minek kérdi!
– Nevedet nem tudom.
S a vederből megtöltötte lassan a lány korsóját.
– Nem is szükséges – mondta Zsuzsika, s fordult s ment is.
A legény utána. Pár lépésre elérte.
– De nyelves vagy.
– De finom.
A legény megölelte, s a lány hagyta.
Ettől elállott a szívverése. Igen jó puhácska volt a lány, de jó erős karjai voltak, az volt kedves, megszorítani.
Akkor ám kiugrott a lány, s elfutott a korsóval.
Jóska nem tudott darabig mozdulni. Soha ilyet ő nem érzett, mindene égett, mintha tüzet fogott volna.
– Hékám, hékám – kiáltotta, de be volt rekedve a torka.
Futni kezdett utána.
Elöl a lány futott, utána a legény, ketten a nagy titokzatos pusztán. Mintha aranypor szikrázna körülöttük; úgy dobogtak a tarlón, mintha egy fiatal szatír űzne egy kicsi nimfát, vagy egy kicsi nimfa vadítna egy fiatal szatírt.
