Márai Sándor - Eszter hagyatéka (Letölthető)

Leírás

Behunytam szemem, hőséget éreztem, szédülést. Ez a szédülés pillanatokig tartott. Kezem védekezően nyújtottam ki most megkérdi – gondoltam -, Istenem, most megkérdi. Mit? Talán, hogy miért történt az egész? Talán, hogy én voltam-e a gyáva? Nem, most felelni kell! Mélyen lélegeztem, s ránéztem, készen a válaszra.
Az Eszer hagyatéka családregény, mint A Féltékenyek, kis méreteiben is megtartotta a tárgy régi monumentalitását. A családot természetesen nem a szó polgári, hanem mitikus értelmében használom. Márai a szenvedélyes foglyok költője, s a család a szó mitikus értelmében a legizgatóbb fogság s a legzsarnokabb kötelék. A legtöbb ember ma se szabadult meg ettől az érzelmi és idegemléktől; nem boldogító, hanem a boldogságnál is igézőbb önkínzó kötelékben él, az érzelmi fogság részegültje, a bilincseibe szerelmes, nem a sorstársába. A házasságok az égben köttetnek? Lehet. A bilincsek mindenesetre ott. És ez a nagyobb törvény. Kosztolányi egyik versében (Verés) meztelen szavakat talált erre az önkínzó kötelékre:
Jaj, én tudtam, hogy nem mulatság
szeretni és nem heverés.
De most tudom, szeretni szörnyü,
szeretni az: verés, verés.
Mintha e vers átiratát olvasnók az Eszter fordulópontján, amely A Féltékenyek gyötrő alapgondolatára is visszamutat: Meg kell tudnod, hogy az embereket nemcsak a szó, eskü és az ígéret köti egymáshoz, még érzelmek, rokonszenvek sem döntik el az igazi kapcsolatot. Van valami más, valamilyen keményebb és szigorúbb törvény, amely megszabja, hogy ennek vagy annak az embernek köze van a másikhoz. Mint a cinkosoknak. Ez a törvény szabta meg, hogy nekem közöm van hozzád. Én tudtam e törvényről. Húsz év előtt is. Mikor megismertelek, rögtön tudtam. Nincs értelme, hogy szerénykedjek most: azt hiszem, Eszter, kettőnk közül mégis én vagyok a keményebb jellem. Persze nem a »jellemesebb« abban az értelemben, ahogy az erkölcsi kézikönyvek hirdetik. De mégis én, a tántorgó, hűtlen, a szökevény, én vagyok az, aki belülről és minden akarattal hűséges tudott maradni ahhoz a másik törvényhez, melynek nincs nyoma a könyvekben és a törvénytáblákon, s mégis ez a törvény az igazi. Kemény törvény ez. Figyelj reám. A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben. Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra. Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük, az évmilliárdok és a tér végtelenségei között. A fogoly a börtönének gyón, nem a volt szerelmének.
Egyszer, boldogabb századokban talán mindenki szabad lesz az eszméiben. De az érzelmek akkor is el fogják árulni az embereket. Felszabadítják egymást a szavaikkal és agyonverik a szíveikkel. Nemcsak a hitre, hanem az emberi kapcsolatokra is szól az elrendelés.