Csáth Géza - Csáth Géza a Varázsló halála napló és novellák (Letölthető)

Leírás

Ez egy különleges szerkesztésű kötet. Párhuzamosan mutatja be Csáth Géza legjobb novelláit és enged bepillantást mindennapjaiba. Felváltva sorjáznak a naplórészletek, visszaemlékezések és a művek. Kapcsolatuk hol laza, hol még lazább, hol nincs is. Ami összeköti őket az a kor. Mind 1905 és 1911 között keletkeztek. A cél hogy homályos, de élettel teli hátteret fessünk a tűéles szövegek mögé. Aki hírhedt szarós-baszós-anyagos naplókat keresi, csalódni fog. Azok majd később jönnek. Most még egy érzékeny, útját és ebben megélhetését (tanár, jogász, orvos), művészeti nyelvét (festő, zeneszerző, író) kereső gyerekember hangját halljuk. Aki elveszti szüzességét, anatómiát tanul, meglátogatja a szüleit, nyilvánosházakban acélozza erekcióját, hódít, zenél és zenét ír, rokonait látogatja, feljegyez, megfigyel, lerajzol. Morfium nővér is felbukkan, de csak a végén. Közben és mellesleg megújul a magyar novellairodalom.

A másik különlegesség, hogy Csáth Gézát egy nő szólaltatja meg. A néhol komor mondanivalót Bertalan Ági gyönyörű hangja ellenpontozza, újrafestve, reménnyel színezve a szürkékek és feketéket.

Csáth Gézát (1887–1919; született Brenner József) nyugodt szívvel titulálhatjuk zeneszerzőnek, pszichiáternek, zenekritikusnak, fürdőorvosnak – de a legnagyobb dobásait írói és drogfogyasztói minőségében követte el. Kevés olyan alaposan dokumentált anyagos karrier létezik, mint Gézáé: naplójában ő maga számol be róla precízen, hogyan vetette magát 23 évesen, egy derűs tavaszi hajnalon Morfium Nővér karjaiba, hogy aztán a következő 9 évben, vagyis egészen a haláláig képtelen legyen szabadulni ettől a veszélyes, szívtelen szajhától. Persze néha másra cserélte szeretőjét, ahogy azt unokatestvére, Kosztolányi Dezső nekrológjából is tudjuk: Mint orvos, figyelte magát és kísérletezett testével. Váltogatta a mérgeit, a morfiumot a pantoponnal és az ópiummal, de akár a hínárba került úszó, egyre jobban belebonyolódott… Hogy kicsit előreszaladjunk, úszónk végül teljesen belebonyolódott a hínárba – 1919-ben szökött elmeápoltként Kelebiánál szerb fogságba esik, majd megmérgezi magát.

Előtte azonban még lepakolt az asztalra egy olyan írói életművet, mellyel azon kultírók elitklubjába került, akiknek nemcsak kultusza van, hanem olvasóik is. És borítékoljuk, hogy Csáthnak mindig is lesz publikuma – legalábbis addig, amíg kíváncsiak vagyunk, mennyi kínt képes elviselni az ember, milyen sötét lehet a lélek éjszakája, mennyire kevés választja el a normalitást az elmebajtól, és hogy miként képes eluralni az életet a hétköznapi téboly.