Leírás
…a Milyen egy női mell?
éppen a test és a szerelem szembeállíthatóságát emeli ki központi témaként, már
a kötet hátoldalán olvasható mondattal is. Nem állítás ez, hanem kérdés: Az
lenne jó, ha nem kellene test a szerelemhez? És ez a kérdés elvisz a címbe
foglalt női mellhez, a lélekben megmaradó szerelem és a romló test leginkább
Kövesdi Ilona alakjához kapcsolódó ellentétéhez is…
Kőrösi Zoltán előző könyve, a Budapest, nőváros Tolnay Veronika történetével kezdődik, aki egynapos asszonyként a Ferencvárosba
érkezik, egy olyan kisvárosból, ahol kígyózó füstcsíkok maradnak mozdulatlanul
a levegőben. Veronika ebben a könyvben is itt van, de most nem egy szövegben
újrateremtődő város épül köré, hanem egy generációkon átívelő, szerelmekkel
átszőtt családtörténet, amely Veronika gyerekkori barátnőjének, Flaschner
Gizellának a családját fonja, indázza körül. A családfa ágai, indái és levelei
ugyanúgy fonódnak egymásba, mint annak a karperecnek a díszítése, amely egy
odesszai kereskedő ajándékaként kerül a Flaschner-családba. De valójában nem is
ettől a rejtélyes, szakállas férfitól indul szövegbeli útjára a karperec, hanem
a múlt feneketlen kútjából, a kereskedőt a kisvárosba elhozó folyóból, a
váratlanul feltörő, többeket elpusztító forrásból. A vízből jön ez az ékszer,
és a vízbe tér vissza majd, hiszen első viselőjének ükunokája, Kövesdi Ilona a
regény végén Budapestről visszatér a kisvárosba, és a folyóba dobja.
A messzi múltból érkezett fémkarika, amelyen az indázó levélkék, fonatok
összegabalyodott gyökerekre hasonlítanak, nemcsak a családot mint tradíciót
jelképezheti, de Kőrösi hagyományt idéző és újraalakító írásmódját is. A könyv
fülszövege szerint olyan mű ez, amely Füst Milán nyomdokain járva – a magyar
regényírás legjobb hagyományait megújítva – beszél szerelemről, együttérzésről,
gyűlöletről. Meg Mészöly Miklós nyomdokain járva, tenném hozzá – az újraírás
azonban nem egyszerűen a látásmódban, a szövegalakításban érhető tetten. A
Flaschner család kisvárosa ugyanis akár Mészöly kisvárosaként is felfogható, a
füstcsíkok is hozzá visznek vissza, például a Megbocsátás című
kisregényhez, amely a következő mondattal kezdődik: A vonat már rég kifutott
az állomásról, a hosszan kígyózó füstcsík ottfelejtette magát a levegőben.
A karperecen indázó gyökerektől nemcsak a család történetéhez, vagy a regényben
újraírt irodalmi hagyományhoz juthatunk el, hanem a könyv központi témájához, a
szerelemhez is. Idéznék egy részletet: Szeretkezéskor Ilona úgy érezte, mintha
valami ismeretlen, buja növény indái fonnák körbe, simogató levelű, soha nem
volt kertek illatát árasztó fonatok, olyan vad indák, amelyek elhatolnak a
teste legrejtettebb zugáig is, soha nem képzelt vágyakat és soha nem remélt
élvezeteket keltve életre onnan. A testi szerelem szemérmesnek tűnő leírásai
Kőrösinél a magyar irodalom erről a kérdésről nehezen beszélő vonulatába
kapcsolódnak bele, mégsem maradnék meg annál az egyszerűen lekerekített
véleménynél, hogy a mai irodalomra már nem jellemző visszafogottság
hiányérzetet kelthet az olvasóban. Egyrészt azért nem, mert nem hiszem, hogy a
testi szerelemről való beszédnek egyféle megoldása lehetne, amelyet ráadásul
fel kell találni, vagy ki kell dolgozni, az ezzel a feladattal (sosem
értem, ki által) megbízott íróknak. Másrészt azért gondolom, hogy egy
összetett kérdés könnyed félresöprése lenne hiányt emlegetni, mert a Milyen egy
női mell? éppen a test és a szerelem szembeállíthatóságát emeli ki központi
témaként, már a kötet hátoldalán olvasható mondattal is. Nem állítás ez, hanem
kérdés: Az lenne jó, ha nem kellene test a szerelemhez? És ez a kérdés elvisz
a címbe foglalt női mellhez, a lélekben megmaradó szerelem és a romló test
leginkább Kövesdi Ilona alakjához kapcsolódó ellentétéhez is, aki egy nála
fiatalabb férfi iránt érez be nem teljesülő, gyötrő vágyat: Nézte magát, a
blúzát is levetve nézte a testét, a ritkuló, töredező haját, a megereszkedett
melleit, a furcsán megnövekedett, sötétbarna mellbimbókat a szétterülő
udvarukkal, a hasán keresztbe futó múlhatatlan horpadásokat, a karján lötyögő
hústalan bőrt, a nyaka gyűrődéseit, a szeme alatti ráncokat és a homlokán a
mély rovátkákat, nézte a kezén, a kézfején és a karján is a szaporodó barna
májfoltokat, nézte ezt a hatvan éves testet, és hiába kereste benne azt a
Kövesdi Ilonát, aki odabent lakik.
A léleknek lakást jelentő vagy azt börtönbe záró test, amely ki van téve a
pusztulásnak, a regény hőseinek otthont vagy csak átmeneti szállást biztosító
házakkal is párhuzamba állítható. Kőrösi regényének ugyanis nemcsak emberi
szereplői vannak, de hőssé válik benne a sárgára festett bolondokháza, amelyből
kiszabadulnak az ápoltak és az emberek közé keverednek, ahogy a levegőben
elvegyül a szállongó por; a rakodóház, a Forrás Szálló, a ferencvárosi házak.
És, szinte észrevétlenül, hőssé lesznek a mondatok, szavak, a szöveg maga is.
Szövegrészek vándorolnak Kőrösinél egyik szereplőtől a másikig, hősök keresik a
helyüket a mozdulatlan, forróságot árasztó kisvárosban, vagy a pusztuló,
újraépülő Ferencvárosban, motívumok szövik át a regényt, nem egyszerűen
fel-felbukkanva, de folyamatosan új jelentéseket hozva. A karperecen kígyózó
növények például a mű végefelé már a betegség, a rákos burjánzás metaforáivá
válnak, ismét összekötve házat és testet: Itt áll ez a kékre festett ház a
Körúton, s a gyomrában, mint valami fényes burokban növekedő daganat, húsos
levelekkel és gumós indákkal tobzódnak azok a növények.
Irodalomtörténész vagyok, és kritikus, mondja rólam ennek a könyvbemutatónak a
meghívója. Egyik szerepemben többszempontú, objektív értelmezést kellene adnom
az új Kőrösi-regényről, a másikban meg bírálnom kellene, keményen. Minden
megtörténhet még köztünk, szándékaim komolyak, de most, úgy kétheti ismeretség
után csak annyit mondanék: szeretem ezt a könyvet. Szeretem azt, ahogy kinéz,
és azt, amilyen belül. De nem vagyok féltékeny. Örülnék, ha beleszeretnének
minél többen.
Szilágyi Zsófia (litera.hu)
Értékelések
Még nincsenek értékelések.