Kishon, Efrájim - Kezicsókolom (audio CD)

2990 Ft

Ez a tavasz bővelkedik szórakztató hangoskönyvekben, ahogy ez a kiadvány is, telis-tele humoros, néhol gonoszkodó, szúrkűlódó jellegzetes “pesti humorral”.

1 készleten

Megjelenés: 2009-05
Cikkszám: 9789630959797 Kategóriák: , ,

Leírás

Efrájim Kishon harminchét nyelvre lefordított könyvei negyvenmillió példányban keltek el. Történetei játszódhatnak bárhol, vitathatatlan, a sajátos pesti humor hagyományait folytatja. Írásaiban ott villódzik az az elegáns könnyedség, az a gonoszkodó, de sohasem gonosz csúfondárosság, amely a pestinek nevezett zsidó humor sajátja. Kishont Ferenc Hoffman Ferencként 1924-ben Budapesten született. Asszimilált családban nőtt fel, szülei magyar patriótáknak tartották magukat, mindig kihangsúlyozták, hogy felmenőik aktív szereplői voltak a 48-as szabadságharcnak. Írói tehetsége már korán megmutatkozott, 1940-ben első díjat kapott egy középiskolásoknak kiírt novellaversenyen. Fiatal éveit többnyire táborokban és rejtőzködve kellett töltenie. Munkatáborba, majd koncentrációs táborba is került, de neki sikerült a menekülés. A háború után a Ludas Matyi szerkesztőségében kezdett tevékenykedni. 1949-ben kivándorolt Izraelbe, megtanult héberül, és ezen a nyelven vált világhírűvé. Saját bevallása szerint legfőbb elődjeinek Karinthy Frigyest és Molnár Ferencet tartotta. Második felesége, Sara halála után, akivel negyven évig voltak házasok ( a világ legjobb felesége), 2003-ban Lisa Witasek osztrák írónővel kötött házasságot. 2005 januárjában a svájci Apennzell-ben hunyt el.
Tartalom Veszett ernyő nyele – Fityfiritty – Terülj, asztalkám – Póker Az eladás művészete – Az egész estét betöltő mogyoró E heti bankrablásunk – Boszkó – Bűn és bűnhődés Mehetünk? – Rettenetes szülők – Karambolozunk Jóbból is megárt a sok! – Az eszpresszó gambit

További információk

Tömeg 0.15 kg
Szerző

Előadó

Kiadó

Játékidõ

160 perc (2 audio CD)

Formátum

Műfaj

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Kezicsókolom (audio CD)” értékelése elsőként

Érdekelhetnek még…